2019. szeptember 16., hétfő

Epilóg

Megírván ím a nagy könyv,
erős nirvána fless van.
Szakadt száj, rusnya rúzsfolt,
hatásos végkifejlet.

Szakadjon rám az égbolt,
ne tartson meg az aszfalt:
nagyon jól ír az író,
megírván ím a nagy könyv.

Kicsit faszfej,
kicsit faszfej,
elég faszfej,
de nagyon jól ír az író.

Isten szembetalálkozott velem,
rám szakadt az ég, és mind az öt elem.
Azóta is csak azt ötletelem,
mitől fájhat ennyire a fejem.

Aligha lenne meglepő,
ha néhány gondolatolvasó
elmesélné, merre van az arra,
ha azt, aki nem érti,
nem hozná zavarba...

Megírván ím a nagy könyv,
nagyon jól ír az író.


2019. január 25., péntek

Elválik

Marginális problémák,
formák és részek.
Egy részeg küzdőfél,
túl sok az ismeretlen részlet.

Holnapra köddé vál,
ma elválik végleg.
Tegnapról itt hagyták.
Nem értem én már ezt az egészet.

Nem kértem, úgy kaptam.
Előre tudtam, hogy eljön.
Erőre úgy kaptam, hogy
megkeresett a megkeseredettség.

Azt mondta köddé válsz,
és azt, hogy végleg.
Elválsz és elválik
az egyetlen és oszthatatlan egység.

Sajnálom, de átbasztalak, mert
nem sajnálom őt, se nem magamat.
Most kezdődik el csak a játék.
Minden egyes perce ajándék.

Fordulat jön, új fordulatszám.
Kínos arcpír ég isten arcán.
Feltaláltam egy új valóságot.
Rendszer-összefüggéseket látok

mozdulatban, tévedésben,
elhibázott döntéseinkben,
a félszavakban, a gondolatban,
az érgörcsben a hüllőagyadban,

a tér-időben, a pillanatban,
az égitestek milliárdjaiban,
a sejtjeinkben, a hormonokban,
az univerzális élettudatban.

Magból vagyok, magfúzió hajt.
Nem elég mélyre nyomtam az erőkart.
Ellenáll, de vonzása áthat.
Győzzük le a potenciálgátat.

2019. január 23., szerda

Tört tükör

Hűségre szomjazó magányban,
bőséges áldozatkészséggel telten,
nézem önmagam, s kérdem,
ki fia a legszebb e vidéken?

De tükröm összetört az úr
kétezertizenkilencedik hűvös telén,
én meg álltam ott, mint egy
meghiúsult remény.

Magányom abszolút, nincs mentség.
Áldozatra sincs több szükség.
A káosz ünnepel, végünk van.
Értelemtelen létünk
percről percre tengeti helyettünk

valaki más, akiben nem bízunk,
pedig bíznunk kéne, mert mi vagyunk magunk.
A szolgasorba küldött sors
az fogság, és nem szolgasors.

Magány meg áldozat nélkül
a megerősödött öntudat legmagasabb fokán
a káosz és a rend egység -
kezdet a vég után.

2018. december 29., szombat

Tedd oda

Lehet, hogy ez az utolsó lét, hogy el-
kövesd. A lehetőség előtted áll.
Figyeld az alakot öltött reményt.
Megkaparinthatod a főnyereményt.

Lehet, hogy antitézisek közé va-
gyunk szorulva, de mi szintetizálunk.
Szinte kizárólag mi vagyunk fele-
lősek a sorsunkért.

Mágnesem bevonzza ideálom,
nem valóság kell ide, hanem álom.
Azt kiabálom, nem találom az
élet értelmét.

De te azt hiszed, hogy érted,
de te nem értesz semmit sem.

Lehet, hogy egyedül én vagyok a válasz.
Megvilágosult egómra bízom az
összes ösztönöm feletti feltét-
len hatalmat, amit úgy gyakorol, ahogy
akar. Ez engem rég nem érdekel.
Szeretnék csak megbizonyosodni, hogy
az ami áthatolhatatlannak
tűnik, az önerejéből áll ellen,

vagy az egész csak egy virtuális ha-
zugság, mesterségesen kreált
tabukkal, amiken átlátni szégyen,
és még én érzem szarul magamat,
amiért átlátok az egészen, de
ne félj, te tutira mentél, te érted az
összefüggést a védekezés meg a
számadás között. Úgy játszod meg
magadat, ahogyan a csövön kifér, mert te

azt hiszed, hogy érted,
de te nem értesz semmit sem.

Legyen meg az akaratod, állj ki, mutasd be
magad, aki évek óta magyarázol a
hátam mögül szórva az igét, te
arctalan tömeg, névtelen súly, te
szállj le a magasból, nőlj fel inkább,
lógatod a lábadat, de dobbantani
tudsz-e velük? Na tedd oda magad, tedd
oda magad, tedd oda magad, dobbanj

szív, lobbanj láng, dobbanj
szív, lobbanj láng! Na gyerünk,
tedd oda magad, tedd oda magad, tedd
oda magad, tedd oda magad. 

Alszik

Megfagy a szív és elfogy a levegő,
fájdalom ég, halk zene szól.
Alszik a fény, és alszik a szerelem,
én is elalszom valahol.

(Szomorú az idő, nem akar változni.
Nagy átok van rajtam, mért tudlak szeretni?
Szeretni nem tudtam, de mostmár jól tudok.
Búsulni nem tudtam, úgyis megtanulok.)

Áll az idő, és reszket a türelem,
háboru dúl, zeng csatakürt.
Összecsap élet, s összecsap a halál.
Bennem a lélek kiürült.

(Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél,
verjen meg az isten, ha már megvetettél.
Verjen meg az isten, veretlen ne hagyjon,
szeretetlen társat, hideg ágyat adjon.)

2018. október 27., szombat

Magas

Mibenlétükért imádkozhatunk.
Mibenlétükön vitatkozhatunk.
Mirőllétükért maguk kárhoznak.
Erőnlétüket teszik latba ért'.

Ki mit, kit remélt, azon mit nem ért?
Világos van és értelem ragyog.
Azon sebtiben megvalósuló
dimenziók között evickélünk.

Ellenállni már tök felesleges.
Semmi rossz dolog nincs se kinn, se benn.
Régi, ép seben ne ejts újra kárt.
Létezik velünk száz külön világ.

Át meg áthatol százezer hatás.
Nincs se szánalom, nincs se nyugtatás.
Hogyha kéred, azt fullba megkapod,
hogyha hallgatsz, sosem beszélsz többé.

2018. augusztus 31., péntek

Ki( )vagyok{?}

Magam alatt vagyok, de kikerü-
lök, ha belehalok is. A bánat
elevenembe vág, a kibeba-
szott világ magára várat.

Valahol elveszett a
szabad akarat a bűntudatban.
Olyan erőltetett a
lét, akárcsak
amilyen öntudatlan.

Csak egyre távolabb a fénytől,
a mag köré simulok a mélybe.
Meghasadt szívemen az áram
át- meg átcikáz, hideg kiráz
a borzalomtól.

A félelem az anyagot
átszakítva rombol.
Közületek való vagyok,
de közeletekbe tombol.

Veletek egy vagyok,
de nem azonos magammal.
Ki vagyok én?

Az aki vagyok az oka ha kivagyok.
Azokat az okozatokat okozom,
amiket a kikelet eleji teli-
nap okoz a retinarepezeken.

Azokon a napokon amelyeken a
kifele nem olyan alakot ölt,
ami az akaratom, azokon az aka-
ratomat araszolom oda, mehet a

flört. Az alakom alakul, elül a
láz, a zene zenél, a csoda csodál.