Ég az esőben a gondolaterdő,
ködszerű fátylat eresztve a tájra.
Füstöl a szélben a pálcaesernyő.
Rád terül árnya, szemedre a hártya.
Nagyszerű módszer a védekezésre.
Véd a valóság vad viharától.
Percei közben nem veszed észre,
mint homokóra pereg hamujából
lábad elé az a rengeteg emlék
visszafelé, ahogy életed izzik,
centire nyúlnak a réveteg évek,
s elnyomod önmagadat, ha nem ízlik a
vége, amint állsz gúzsba kötözve,
nemzeti színű gógypatikában,
sorban előtted sárga bajusszal
állnak, bízva a jó Katikában,
kit kineveztek a főúri barmok a
sarki közértből díszeladónak a
templomi szentély pulpitusára, hogy
ossza az ostoba népnek az ostyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése